Amióta - nem túl termékeny módon - blog írására adtam a fejemet, gyakran kapok barátaimtól témajavaslatokat. Írjál a 888 még nálunk is szokatlanul aljas, gusztustalan cikkéről! Miért kellene? Aki egyszer is látta G.Fodor Gábort az biztosan nem lepődött meg. Aki pedig beszélni is hallotta már, az azon csodálkozik, hogy milyen "visszafogott" volt a fogalmazás és azon, hogy nem naponta jelenik meg hasonló förmedvény az általa vezetett hírportálon.
Írjál arról a sokakat felháborító hírről, hogy egyesek Lánczy Andrást (írtam már róla) akarják kinevezni a Corvinus rektorának. Nem írok! Amikor Mocsai Lajost sikerült kinevezni a TE rektorának, akkor elhatároztam, hogy kinevezésről legközelebb akkor mondok véleményt, ha Mészáros Lőrincet akarják kinevezni a Magyar Tudományos Akadémia elnökének.
Ezek az ügyek persze felháborítóak és enyhén szólva anakronisztikusak, de nem befolyásolják közvetlenül az emberek mindennapi életét.
Én most inkább három látszólag kis üggyel szeretnék foglalkozni az egészségügy területéről. Mindegyikről az újságokban olvastam és egyiknek sem volt visszhangja a közvéleményben, sőt még szakmai körökben sem. Pedig, ha végiggondoljuk mit is jelentenek valójában, akkor megérthetjük miért van egyre elkeserítőbb helyzetben a magyar egészségügy.
1. Az első hír arról szólt, hogy új vezetőt bíztak meg a mentőszolgálatok vezetésével. Részletes életrajz hiányában csak annyit tudhatunk róla, hogy mérnök-közgazdász, az egyetem elvégzése után pilótaként dolgozott a Malévnél és a Sky Alliance igazgatótanácsának elnöke volt. A szélesebb közvélemény akkor találkozhatott vele, amikor 2012 február 2-án este a TV-ben megnyugtatta az ország lakosságát, hogy másnap valamennyi Malév repülőgép menetrend szerint el fog indulni és meg fog érkezni. A tények ismertek, másnap hajnaltól soha többet, egyetlen Malév gép sem emelkedett a levegőbe és utasok ezrei maradtak a repülőtereken. A mentőzéshez is több szállal kapcsolódik, hiszen dédapja Kresz Géza a magyar mentőszolgálat alapítója volt, ő maga pedig, saját elmondása szerint 8 éven át légi mentő ápolóként dolgozott. Életútja ismeretében teljesen érthető, hogy Ónodi-Szűcs államtitkár miért őt tartotta a legalkalmasabbnak. a cseppet sem könnyű feladat végzésére.
A mentőszolgálat ugyanis valóban nehéz helyzetben van. Hosszú évek óta nem sikerült elérni azt a kitűzött célt, hogy a mentők a hívástól számított 15 percen belül - a nemzetközileg elfogadott sztenderdeknek megfelelően - a helyszínre érkezzenek. Sőt ez az időtartam még a korábbiakhoz képest is növekedett. Ennek számos oka van. A mentőautók és helikopterek szükséges cseréje és fejlesztése csak kis mértékben valósult meg. Az uniós pénzből épített új mentőállomások felét, a felújítottak harmadát sikerült csak üzembe venni. Az új mentésirányítási rendszer nem működik és a személyi állomány jól képzett szakemberekkel való feltöltése nem valósult meg. Mindezek ismeretében nagy érdeklődéssel kezdtem olvasni az újonnan megbízott mentős főnők első interjúját. Amit ebből megtudtam, az számomra megdöbbentő volt.
Máté Gábor ugyanis egy szót sem szólt arról, hogyan szeretné feltölteni az állományt megfelelő szakemberekkel, mikor tervezi üzembe helyezni az újonnan épített és felújított mentőállomásokat, mikor fog működni az új korszerű betegirányítási rendszer. Nem beszélt arról, lát-e lehetőséget a korszerű földi és légi járműpark kialakítására. Ezzel szemben határozottan kijelentette, hogy "ezt a 15 perces helyszínre érkezési időt, mint elvárást el kell felejteni". Ehhez a frappáns megoldáshoz csak Nagy Sándor tette hasonlítható, amikor átvágta a gordiuszi csomót. Az új vezetőnek két fontos célkitűzése van. A mentősök új munkaruhával való ellátása (nem a fizetésük rendezése!!!) és a lakosság meggyőzése (ez a legcinikusabb), hogy ne hívogassák össze-vissza a mentőszolgálatot. No comment! Csak sajnálni tudom az erejüket megfeszítve dolgozó mentősöket és a bennük eddig töretlenül bízó szerencsétlen, sérült, beteg embereket.
2. Látszólag kis hír az is, hogy 2016 április 1-től megváltozik a budapesti kórházak sebészeti ügyeleti rendje. Utánanéztem mit is jelent ez valójában és érdekes dolgokat tudtam meg. Az eddigi rendszer szerint a sebészeti osztállyal rendelkező budapesti kórházak közül, változó összetételben, minden napra kijelöltek néhányat az ügyeleti feladatok elvégzésére. Ezek az adott napon éjjel-nappal, hétvégén is folyamatos készültséggel várták a sürgős, azonnali beavatkozást igénylő betegeket. A készültség üzemképes műtőket, jól képzett sebészorvosok, altatóorvosok, műtősök jelenlétét igényelte. A több mint 20 budapesti kórház közül az adott napon maximum 5-6 látta el az ügyeleti feladatokat. Ez a szisztéma kisebb nagyobb zökkenőkkel - személyes tapasztalataim szerint is - működőképes volt.
Az új előírás szerint április 1-től az ügyeletes kórházak kijelölése megszűnik és minden sebészeti osztályon, a hét minden napján el kell látni az eddigi ügyeleti feladatokat is. Ez látszólag jó hír. Azt jelenti, hogy ettől kezdve valamennyi kórházban éjjel-nappal legalább egy műtőt a hozzátartozó jól képzett személyzettel együtt készenlétben kell tartani a váratlan betegek számára, szemben az eddigi 5-6 ügyeleti helyszínnel. Ezt végiggondolva kezdtem valamit nem érteni.
Ha igaz, hogy a magyar egészségügyben egyre nagyobb hiány van képzett sebész és altató orvosból, műtősből, akkor miért kényszerítjük az eddiginél jóval nagyobb részüket a tervezett munkából kiemelve egy ilyen túlméretezett ügyeleti rendszerbe. Ezzel csak azt érhetjük el, hogy vagy a tervezett műtétek tolódnak még későbbre, vagy a váratlan betegeket nem tudják időben megfelelő színvonalon ellátni. Persze, ha felesleges orvosi és szakszemélyzeti kapacitásunk van, akkor ez a legjobb megoldás. Van? Tényleg van? Ki mond igazat?
Ha ugyanis mégis igazak a szakképzett egészségügyi szakemberek növekvő hiányáról szóló nyilatkozatok, amely a szakmai szervezetek szerint már a kórházak működőképességét veszélyezteti, akkor az intézkedés meghozatalának csak két magyarázata lehetséges. Az új rendszer kiagyalóinak fogalma sincs a szakember ellátottság valódi helyzetéről, vagy tudatosan akarnak még nagyobb káoszt és további látszólagos hiányt előidézni az amúgy is sok sebből vérző egészségügyi ellátó rendszerben. Szerintem bármelyik magyarázat bizonyul igaznak, az ügy nem csak megdöbbentő, de elkeserítő is. Még elkeserítőbb és számomra érthetetlen is, hogy az orvoshiány rémével a lakosságot folyamatosan riogató Rezidens Szövetség, Orvosi Kamara vagy a Kórházszövetség részéről egyetlen tiltakozást sem lehetett hallani az intézkedés ellen. Vajon miért nem??
3. A harmadik hír látszólag abszolút pozitív. Arról szól, hogy a kaposvári kórházban másfél éves előkészítő munkával olyan számítógépes programot dolgoztak ki, amely hatodára csökkenti a daganatos betegek diagnózisának felállításához és a megfelelő kezelés kijelöléséhez szükséges időtartamot. Annak megértéséhez, hogy ez miért fontos, tudni kell, hogy Magyarországon a daganatos betegség gyanújának felmerülésétől a diagnózis megállapításáig átlagosan hat hónap telik el. Alapvetően ez az oka annak, hogy Európában még mindig Magyarországon halnak meg a legtöbben rákban. Évente több mint 70 000 beteg botorkál rettegve és tanácstalanul a magyar egészségügy útvesztőiben. Sokan közülük ping-pong labdaként pattognak a különböző intézmények és szakorvosok között és a betegek csaknem fele meghal. Mire ugyanis megszületik a diagnózis, a leghatékonyabb - sebészeti - beavatkozás sokszor már lehetetlen és a gyógyulás esélye jelentősen csökken. Szakemberek szerint önmagában a szükséges kezelés megállapításához vezető út lerövidítésével évente 10-12 ezer ember életét lehetne megmenteni. Ezért jó hír, ami Kaposvárról érkezett.
Ha azonban az ember megismeri az új program részleteit, amivel 28 napra sikerült csökkenteni a kezelés megkezdéséig terjedő időszakot, egyre fokozódó rossz érzés keríti hatalmába. Abban ugyanis nagyon egyszerű intézkedések szerepelnek. A daganatos betegek a gyanú felmerülését követően bekerülnek egy adatbázisba, ahol a vizsgálatokat, kezeléseket folyamatosan figyelemmel kísérik egészen a gyógyulásig. Minden betegnek saját onkológusa van, aki végigkíséri a vizsgálatok elvégzését, kapcsolatot tart a folyamatban részt vevő többi orvossal és koordinálja a munkájukat. A vizsgálatok elvégzésére és a szakvélemények megfogalmazására rövid, néhány napos határidőt határoznak meg és azok betartását számon is kérik. A vizsgálatok végzése és a kezelések alatt pedig a különböző szakmák képviselői közösen értékelik a tapasztalatokat. Nem tudom kezd-e érthetővé válni, hogy mi okozza a rossz érzésemet?
Az , hogy amit Kaposváron csinálnak, azt úgy hívják betegellátás! Így egyszerűen. Aki még nem volt beteg, vagy nem volt daganatos betegségben szenvedő ismerőse az persze azt gondolja, hogy ez így természetes. A kaposváriak nem csináltak mást, csak feltalálták a kanálban a mélyedést. Aki viszont találkozott már azzal, hogy időnként hogyan küldözgetik a rákos betegeket egyik helyről a másikra, vagy hogyan hagyják magukra őket, az pontosan tudja, nálunk sokszor az evidens megoldások jelentik a szokatlant. Számomra ez a kaposvári példa tanulsága.
Mindez történik annál a betegségnél, ahol a gyógyítás feltételeinek kialakítására hosszú évek óta minden kormány kiemelt támogatást biztosított, ahol világszínvonalú eszközpark és jól képzett orvosok állnak az egészségügy rendelkezésére. A rendszer egésze mégsem működik és ez évente több mint 10 000 honfitársunk halálát okozza.
Én azt gondolom ezek a látszólag kicsinek tűnő ügyek vannak igazán hatással az itt élő emberek mindennapi életére. Ezek mutatják meg, mint csepp a tengerben az ország valódi problémáit. Például azt, hogy miért érezzük az egészségügyi rendszert sokszor szervezetlennek és a betegek iránt érzéketlennek.
