A párizsi terrorcselekmények kétség kívül megrendítették Európa, sőt a világ közvéleményét. Nehéz jelzőket találni az aljas, hidegvérű gyilkosok által elkövetett mészárlásra, ahol több mint 130 ártatlan ember vált áldozattá. Megdöbbenni azonban csak a tudatosan félrevezetett egyszerű polgároknak lehet. Európa vezető politikusainak nincs joga meglepődni, vagy csodálkozni, nem mondhatják, hogy váratlanul érte őket az újabb terrorista akció. Nekik tudniuk kell, a hosszú évek óta közismert, de megoldatlan problémák időről-időre a körmükre égnek. Nem először és nem utoljára. Legfeljebb a pontos hely és az időpont lehetett számukra váratlan. Ha pedig azt is látjuk a terrorista akciókat a kormányok hogyan használják fel éppen aktuális politikai céljaik elérése érdekében, akkor joggal kezdhetünk aggódni.
A terrorizmus elleni látszólagos harc ugyanis a titkosszolgálatok gyanús szerepétől kezdve a jelenlegi menekülthullám és a terrorizmus alaptalan és célzatos összekapcsolásáig telis-tele van mulasztásokkal, hibákkal és hazugságokkal. Ha a demagóg propaganda mögött képesek leszünk észrevenni a tényeket és legalább a jogos kérdéseinket megfogalmazni, akkor már a tudatosan eltitkolt válaszok nélkül is jobban fogjuk érteni ezt a világot.
Például meg kellene érteni, hogy Európa és a világ miért nem törekedett jobban az úgynevezett iszlám terrorizmus valódi gyökereinek megismerésére. Miért tesznek úgy a politikusok mintha vallási különbségekkel az egész jelenséget meg lehetne magyarázni és megfékezésük pusztán rendészeti, vagy katonai eszközökkel megvalósítható lenne. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy az ETA és az IRA terroristái nem iszlámhívők, hanem a keresztény Európa markáns képviselői voltak. A terrorizmus útjáról katonai eszközökkel mégsem lehetett őket letéríteni. Az akkori véres akciók beszüntetését csak a kiváltó okok felmérésével, elemzésével és többségük politikai rendezésével sikerült elérni.
Szerintem most is ez lenne a célravezető módszer. Franciaországban például meg kellene vizsgálni, hogy mit rontottak el az iszlám országokból érkezett bevándorlók integrációjában. Az ottani terrorista akciók nagy részét (a párizsit is) ugyanis évtizedek óta az országban élő, állampolgársággal rendelkező családok tagjai követik el. Olyanok, akik már Európában születtek, az európai értékrendet közvetítő iskolákban nevelkedtek. Hogyan kerültek akkor mégis tömegesen a társadalom peremére? A kormányok miért nem vették komolyan a veszélyre már korábban is utaló jeleket? Hiszen a francia külvárosokban 2005-ben kirobbant lázadásokban ezek a gyerekek már tömegesen vettek részt. Az elégedetlenség kiváltó okainak elemzése és orvoslása helyett miért elégedtek meg azzal, hogy söpredéknek, csőcseléknek nevezték őket és Sárközyt ünnepelték, aki belügyminiszterként leverte a lázongásokat? Miért nem történt szinte semmi azóta annak érdekében, hogy ezeknek a fiataloknak valós perspektívát mutassanak fel? Miért hagyták, hogy elkeseredettségükben könnyű célszemélyei legyenek a szélsőséges eszmék terjesztőinek? Amíg az ilyen és ehhez hasonló egyszerű kérdésekre nincsenek jó válaszok, addig a terrorizmus ezen új hullámát nem sikerül megfékezni, mert mindig lesz helyben utánpótlás.
A párizsi terrorcselekményekkel megtámadták Európát! Háborút indítottak ellenünk! Ugye ismerősnek hangzanak ezek a mondatok? Európa sok vezető politikusától halhattunk hasonlókat és sajnos nem csak a Le Pen féle szélsőséges figuráktól. Pedig akik ilyeneket harsognak, kizárólag arra számítanak, hogy az embereknek rövid az emlékezete. Ez ugyanis egyszerű hazugság.
Egyrészt Európában sajnos az elmúlt években jó néhány hasonló támadás történt. 2002 Moszkva 130 halott, 2004 Madrid 191 halott, 2005 London 56 halott és sorolhatnánk hosszan a korábbi hasonlóan véres eseményeket. A néhány hete felrobbantott orosz repülő 224 áldozata is kiesett a kollektív emlékezetből? Meg kellene talán magyarázni, miért pont a párizsi akciókat tekintik egyesek Európa megtámadásának.
Másrészt azért azt is tudnunk illene, hogy ugyanezekben az években európai katonai erők is részt vettek Irak, Afganisztán vagy Líbia bombázásában és több esetben harcoló szárazföldi csapatokat is küldtek a térségbe. Ugye tudjuk, hogy ezeknek az akcióknak ott is rengeteg ártatlan polgári áldozata volt. Ha háború van, akkor elég világos, hogy nem Párizsban kezdődött. Itt és most nem akarom elemezni mennyire volt jogos és megalapozott ezeknek a katonai akcióknak a megindítása. Azt azonban valamennyien érzékelhetjük, hogy összességében eredménytelennek bizonyultak és nem csak katonai szempontból. Vagy van valaki, aki úgy gondolja ezekben az országokban ma nagyobb biztonságban, jobban élnek az emberek? Én attól is félek, hogy az irakiak, vagy a líbiaiak ma nem tekintenek nagyobb tisztelettel a hagyományos, európai, keresztény értékrendre, mint 20 évvel ezelőtt. Arra is emlékeznünk kell, amikor a nagyhatalmak a jórészt külföldi ösztönzésre kirobbant polgárháborúk egyes résztvevőit kezdték támogatni anyagilag és fegyverszállításokkal. Mivel mindezt kellő előzetes ellenőrzés és biztosítékok nélkül tették, sikerült a káoszt végletekig fokozni a térségben.
Hát körülbelül így állunk a ki kit támadott meg és mikor indult a háború kérdéssel. Talán itt lenne az ideje, hogy a tisztelt európai vezetők (az amerikaiak is) kiálljanak a polgáraik elé és azt mondják: ezt eddig jól elszúrtuk, de most megpróbáljuk rendbe tenni. Kezdjék az Iszlám Állammal.
Az Iszlám Állam létezése pontosan mutatja, hogy a terrorizmus elleni küzdelem hangzatos jelszavát hogyan írják felül az egyes országok kicsinyes politikai érdekei. Ugyanis szemben az Al Kaida-hoz hasonló, egymástól látszólag független sejtekből álló szervezetekkel az Iszlám Állam nagyon is jól látható alakulat. Három Magyarországnyi területen működik, ahol adót szed, közigazgatási és oktatási rendszert működtet. Eközben gátlástalanul gyilkol keresztényeket és muszlimokat, saját polgárait és külföldieket egyaránt. Jelentős bevételei vannak olaj és műkincs kereskedelemből és néhány jól ismert arab ország anyagi támogatásából. Harcosainak harmada külföldi (főleg európai) önkéntes, akiknek egy része kiképzés után akadálytalanul tért vissza szülőhazájába.
A világnak tehát minden oka meg lenne arra, hogy ezt a fertőző gócot felszámolja. Ez nem is tűnik nehéz feladatnak. Elég lenne a bevételi források blokkolása, az ismert ember és fegyver utánpótlási vonalak lezárása, ami után a nem túl jelentős katonai potenciál szétverése már nem jelenthetne gondot. Annak, hogy az Iszlám Állam mégis él, virágzik és háborítatlanul szórja szét mérgező spóráit a világban kizárólag politikai okai vannak.
A térség egyes országai, elsősorban Törökország és Szaúd-Arábia a háború dúlta gyenge Irak és Szíria fenntartásában érdekeltek, mert ezzel vélik erősíteni saját dominanciájukat. Ennek érdekében nem csak anyagilag támogatják a terrorista államot, de a bevételt és utánpótlást egyaránt biztosító csempész útvonalak fenntartásában is közreműködnek. Sajnos a beavatkozó nagyhatalmak a terrorizmus elleni harc helyett szintén saját politikai céljaikat akarták megvalósítani. Csak így válik érthetővé az a tény, hogy az Iszlám Állam elleni harc jegyében a törökök a szíriai kurdokat, a nyugati hatalmak Aszad erőit, az oroszok pedig az Aszad ellenes felkelőket bombázták, ezzel folyamatosan erősítve a terroristákat. Amikor pedig Párizs után a nagyhatalmak között végre megegyezés látszott létrejönni a közös fellépésre, akkor a NATO tag törökök az orosz vadászgép lelövésével azonnal megpróbáltak zavart kelteni az amúgy is törékeny összefogásban.
Ilyen előzmények után bízhatunk-e abban, hogy az érdekelt országok vezetői képesek lesznek a valóban nagy veszélyt jelentő Iszlám Állam felszámolásához szükséges együttműködésre? Én örök optimista vagyok, így azt mondom talán, de nagy összegű fogadást azért nem kötnék rá.
