Már egy éve nem írtam semmit a blogomba, mert nem tudtam eldönteni helyesen látom-e a politika világát és benne annak a pártnak a helyzetét, melynek alapító okiratán az én nevem is szerepel. Mára azonban hála istennek megváltozott a helyzet. Korábbi pesszimista gondolataim már semmiféle kárt nem okozhatnak, ezért nyugodtan megoszthatom azokat olvasóimmal. Február 12-én ugyanis megvettem a Népszavát és a főcímet olvasva melegség öntötte el a szívemet. Az MSZP kongresszusáról szóló tudósítás szerint a hangulat a nyertes választások utáni hőfokot mutatta, a helyzetet pedig optimistának nevezték. Ezt fejezte ki a tudósítás főcíme is " Magához tért a baloldal". Ennek nagyon örültem, de ugyanakkor kicsit szégyelltem is magamat, amiért az MSZP 2010 utáni történetét tévesen és indokolatlanul pesszimistán sikertelenségek sorozatának tartottam. Azóta minden reggel előveszem azt a februári lapot, boldogan újra olvasom a főcímet és azt gondolom, hogy korábbi téves álláspontomat csak hajlott korom miatt csökkenő szellemi képességeimmel lehet magyarázni.
1. Kezdődött az egész 2010-ben, a súlyos választási vereség után, - amiért nekem is felelősséget kell vállalnom - azért hagytam abba a politikát, mert reméltem, hogy utódaink el fogják végezni az ilyenkor elkerülhetetlen feladatokat. Elemezni fogják mit rontottunk el , mi az amit soha többé nem fogunk elkövetni és mi az amit nyugodtan vállalhatunk továbbra is. Ez lett volna az az induló alap, amit kiegészítve az új, a kor követelményeinek megfelelő vállalásokkal, alkalmas lett volna kialakítani az MSZP XXI. századi új arculatát. Így tudtuk volna megkülönböztetni magunkat korábbi önmagunktól, a kormánytól és az összes többi párttól. A párt akkori vezető testületei azonban úgy gondolták, hogy az új MSZP képet megalkotó tartalmi munkát helyettesíteni lehet gyakori személycserékkel és a fiatalítás jelszavával. Én - nyilvánvalóan tévesen - azt gondoltam ez kapitális hiba volt, aminek a következményeit azóta is el kell viselnünk. Igazi arcél nélküli pártként, így beleszürkültünk a pitiáner ellenzéki pártok tömegébe. Rólunk sem tudta senki mivel lenne jobb az élet, ha ránk szavaznának. Ezért változott bohózattá a nagy összefogási performance is, hiszen szinte azonnal kiderült, hogy sem külön-külön, sem együttesen nem tudunk valódi kormányzati alternatívát felmutatni. A hasznosnak tűnő ellenzéki összefogás már csak a hatalom megszerzésére koncentrálódott, de mivel ennek minimális volt az esélye fő céllá a személyes egzisztenciák biztosítása vált. Ráadásul ostoba módon az erről szóló kicsinyes viták és veszekedések folyamatosan a nyilvánosság előtt zajlottak. Az eredmény közismert. A Fidesz újra kétharmados többséget szerzett, az ellenzéki pártok közül pedig egyedül a Jobbik tudott erősödni. Én az egész 4 éves folyamatot alapvetően elhibázottnak tartottam és mivel nem volt még meg a Népszava cikkem, sokat káromkodtam.
2. Közben azt gondoltam, hogy a második, az elsőnél is nagyobb pofon után végre őszintén szembe fogunk nézni a kialakult helyzettel. Tudomásul kellett volna venni, hogy az MSZP négy év alatt váltópártból visszacsúszott a kis pártok közé. A következő évekre vonatkozó célokat és stratégiákat ennek tudatában kellett volna kialakítani. Az elérendő cél szerintem reálisan az lehetett volna, hogy 2018-ban egyedül is biztonsággal akadályozzuk meg a Fidesz újabb kétharmados győzelmét és alakítsuk úgy a politikánk tartalmát, hogy a választók újra valódi váltópártot lássanak az MSZP-ben. Mivel azonban a párt vezetői is tudták, hogy ez sok munkával jár, úgy gondolták egyszerűbb ha a szégyenletes választási vereséget csak pechnek tekintik és és 2018-ra reális célnak újból a győzelmet nevezik meg. Ráadásul ezt az elmúlt négy évben a nyilvánosság előtt is folyamatosan hangoztatták. Mivel pedig továbbra is váltópárti tudattal éltek, ennek megfelelően is viselkedtek. Egy működő váltópártnak ugyanis elegendő lehet, ha csak támadja a kormány minden intézkedését. Ezt tette a Fidesz 2006-2010 között. Sikerrel. Ha azonban építkezni is akarunk, ez kevés. Akkor a tiltakozás nem lehet független az intézkedés valódi hasznosságától, társadalmi elfogadottságától és saját korábbi álláspontunktól. A migránsválság kezdetén például nekünk is világosan ki kellett volna mondani, hogy egyetlen illegális bevándorlónak sincs helye az ország területén és csak a Fidesz által gerjesztett hazugság és gyűlöletkampány ellen kellett volna tiltakoznunk. A kórházak államosítását támogatnunk kellett volna, hiszen mi is ezt akartuk, csak nem volt hozzá meg a szükséges parlamenti többségünk. Azt kellett volna bemutatnunk, miért működik a rendszer a helyes lépés ellenére mégis sokkal rosszabbul.
Azt túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a harmadik Fidesz kormány az elmúlt 28 év legkártékonyabb kormánya. A demokratikus működés akadályozása, a gazdaság szétzilálása, az oktatási, egészségügyi és nyugdíjrendszer majdnem működésképtelenné tétele, Magyarország egyre nagyobb elutasítását eredményező külpolitika rengeteg kárt okoz az országnak. Sikereket csak a hatalomkoncentráció növelése és a közpénzek szétlopásának törvényesítése területén tudnak felmutatni. Ez minden országban a kormány bukásához vezet és nálunk is megteremtette a kormányváltást igénylő többséget. Az, hogy mégsem lesz már most vége a Fidesz uralmának, az kizárólag annak köszönhető, hogy az MSZP ( a többiek is, de ez engem nem érdekel ) elmulasztotta annak az emberek számára is érzékelhető alternatívának a kidolgozását, ami megmutatná, milyen lenne az ország, ha mi lennénk kormányon. Ennek hiányában a választókat bizonytalanságban, a Fideszt pedig kormányon fogjuk tartani. Én nagyon szégyelltem magamat, amikor Kövér László, ismétlem, Kövér László azt nyilatkozta, hogy szerinte szükség van az MSZP-re. Hát persze!!! Akár dühös is lehetnék, de most már előveszem azt a februári Népszavát, boldogan újra olvasom a főcímet és azt gondolom, hogy eddigi téves álláspontomat csak hajlott korom miatt csökkenő szellemi képességemmel lehet magyarázni.
3.Sajnos a valódi, az emberek számára elfogadható alternatíva kidolgozásához szükséges érdemi munka elmaradását - az MSZP-ben nem szokatlan módom - újra gyakori személycserékkel próbálták pótolni. Elméletileg persze lehetséges, hogy egy párt a világról alkotott képét markáns, igazi egyéniségeket mutató, a közvélemény többsége számára elfogadható személy vagy személyek felmutatásával alakítsa ki. Horn Gyulán és Orbán Viktoron kívül nem is tudta senki megvalósítani. Most sem sikerült. Az új arcok közül az érezhetően hiteles Gőgös Zolin és a csinos, fiatal, kicsit naiv politikuslány szerepét ügyesen alakító Kunhalmi Ágnesen kívül a többiek személyiségükből adódóan teljesen alkalmatlannak bizonyultak a választók figyelmének a felkeltésében. Ebben a helyzetben az egyetlen pozitív esemény az volt, hogy Botka Laci hosszas hezitálás után elvállalta a miniszterelnöki jelöltséget. Hosszú parlamenti és sikeres nagyvárosi polgármesteri tapasztalatai miatt az egyetlen igazán alkalmas jelölt Ő volt erre a posztra. Színre lépése olyan szakértők bevonását eredményezte a választási előkészületekbe, akik eddig távol tartották magukat az MSZP-től. Gondolom velem együtt sokan fellélegeztek és látni vélték a fényt az alagút végén. Szerintem tanítani fogják a politológián, ahogy Gyurcsány Ferenc felkérésére elvbarátai már az első napon hátába döfték a kést. Utána pedig a párt prominens vezetőinek közreműködésével olyan mészárlás következett, amihez képest március idusa Julius Caesar, számára barátságos pikniknek tűnhetett volna. Ezzel megnyílt az út az MSZP számára előnytelen forgatókönyv megvalósításához.
Feri megette a szoci vezetőket reggelire. A párt környékén megjelentek a Tarjányi Péter meg Lattmann Tamás féle politikai kalandorok. Egy nem létező párttal való szövetségkötéssel pedig kockára tették a parlamenti bejutásunkat is. Nekem legjobban mégis az fájt, hogy egy tehetségtelen, korábban semmilyen teljesítményt fel nem mutató, az eddig kötött megállapodásait kivétel nélkül megszegő, az MSZP-hez soha nem kötődő személy lett a miniszterelnök jelöltünk. Ezzel az erővel Kóka Jánost vagy Fodor Gábort is megválaszthattuk volna. Ami ezután következett az nekem már igazán szürreálisnak tűnik. Gyurcsány Feri egyedüli kakasnak érezve magát a szemétdombon, meghirdeti mit fog csinálni első miniszterelnöki napján. Tagsággal nem, legfeljebb miniszterelnök jelöltekkel rendelkező pártocskákkal komoly arccal tárgyalnak választási együttműködésről. Mérleg nyelve pozícióba helyezik az elmúlt nyolc évben a Fidesznek legtöbb támogatást nyújtó és kétszer kétharmados többséget biztosító parlamenti pártot, az LMP-t. A Jobbikkal való együttműködésről pedig március 15-én, a nagygyűlésen a három szövetséges szónok három teljesen különböző álláspontot képvisel. Tulajdonképpen el kellene keserednem, de most már reggel előveszem azt a februári Népszavát, boldogan újra olvasom a főcímet és azt gondolom eddigi téves álláspontomat csak hajlott korom miatt csökkenő szellemi képességemmel lehet magyarázni.
Így aztán boldogan megyek 8-án szavazni és várom a jól megérdemelt győzelmet.
