Sokakkal együtt szomorúan vettem tudomásul, hogy Nemeskürty István a "Tanár Úr" eltávozott közülünk. Olyan tiszteletreméltó életművet hagyott maga után, amit még azok is elismernek, akik nem mindenben értettek vele egyet. Nem nekrológot akarok írni, csak emlékszem milyen hatással volt történelem szemléletemre sőt egész gondolkodásomra, amikor a 60-as években elolvastam "Mi történt Mohács után" című könyvét. Addig a felületes vagy célzatos történelem tanítás eredményeképpen én is azt hittem, hogy a 150 éves török uralom a mohácsi csatavesztés egyenes következménye volt. Nemeskürty könyvéből tudtam meg, hogy ez nem igaz. A csata után néhány héttel már egyetlen török katona sem volt az ország területén és 15 évünk volt arra, hogy a vereség tanulságainak levonásával felkészüljünk a későbbi hódítással szembeni sikeres ellenállásra. Nem ez történt. A belső hatalmi harcok erősödtek, a kapzsi harácsolás folytatódott, tehetségtelen emberek kerültek meghatározó pozíciókba, akik értelmetlen és megalapozatlan külső szövetségek segítségével próbálták erősíteni saját helyzetüket. Az eredmény ismert. A meggyengült országot lényegében ellenállás nélkül foglalták el a hódítók. Látszólagos szövetségeseink segítség helyett örömmel vették tudomásul, hogy Magyarország végleg elvesztette meghatározó szerepét Európában.
Mindez azért jutott eszembe, mert úgy gondolom az MSZP ma kísértetiesen hasonló helyzetben van. A párt számára a 2010-es választási vereség felért egy mohácsi csatavesztéssel. Ennél is sokkal nagyobb baj, hogy az azóta eltelt 5 év alatt semmi nem történt, ami a párt megerősödését, korábbi meghatározó pozíciójának visszaszerzését eredményezhette volna. Ha végignézzük milyen hírek láttak napvilágot az MSZP-ről ebben az időszakban elkeserítő képet kapunk még akkor is, ha levesszük belőle a Fidesz karaktergyilkos kampányainak elemeit.
A belső hatalmi harcok állandósultak és ezek jelentős része - szokás szerint - a nyilvánosság előtt zajlott, zajlik. Csak az elmúlt hetekben teljesen alkalmatlan önjelöltek elképesztő nyilatkozatait lehetett látni, hallgatni vagy olvasni arról, hogy ők bizony szívesen vállalnák a párt vezetését. Érthetetlen magabiztosságukban még azt sem vették észre, hogyan csinálnak belőlük bohócot az egyébként nem különösebben cizellált agyműködésű riporterek. Soha nem gondoltam volna, hogy a 2009-es súlyos miniszterelnök és pártelnök váltás tragikomikus bolhacirkusza - ami a 2010-es súlyos vereség egyik oka volt - még egyszer megismétlődhet. Sajnos tévedtem. Nincs az a kicsi szemétdomb, amiért a felajzott kakasok ne harcolnának.
A mára kialakult helyzethez a belső torzsalkodás mellett jelentősen hozzájárult a teljesen elhibázott szövetségkötési politika is. Véleményem szerint a 2014-es országgyűlési választásokon az MSZP-nek alapvetően arra lett volna szüksége, hogy önállóan indulva éles helyzetben mérje fel valós támogatottságát. Ez lehetőséget adott volna fontos tanulságok levonására és a következő időszak faladatainak reális meghatározására. Ugyanakkor valós képet adott volna - a közvélemény kutatók sokszor manipulatív mérései helyett - az újonnan alakult pártocskák tényleges elismertségéről is. Ezzel szemben az MSZP rövid ellenállás után engedett a szervezett külső és belső nyomásnak, a törpe pártok zsarolásának és szövetséget kötött mákszemnyi támogatottsággal sem rendelkező szervezetekkel is. Mindezt az alapelvekben való minimális megegyezés nélkül, kizárólag azzal a hamis jelszóval, hogy "váltsuk le Orbán Viktort", ami egyszerre volt elégtelen és esélytelen. Az eredmény ismert. Őszintén szólva a hátam is beleborsódzik arra gondolva mi lett volna, ha ez a szedett-vedett csapat valami isteni csoda eredményeképpen hatalomra kerül. Vajon hány másodpercen belül vált volna kormányozhatatlanná az ország? És ha valaki azt hiszi nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, annak figyelmébe ajánlom az őszi budapesti főpolgármester választás körüli egészen szürreális történéseket, ami szerintem sz MSZP 25 éves történelmének mélypontja volt. Meggyőződésem, hogy az MSZP önállóan az országgyűlési és a budapesti választáson is sikeresebben szerepelt volna. Aki kételkedik ebben, annak javaslom az angyalföldi választási eredmények tanulmányozását.
Sajnos azonban a legnagyobb hibát nem az eddig leírtak jelentik, hanem a politika tartalmának elégtelensége. Az elmúlt 5 évben az MSZP azt az utat választotta, hogy gyakorlatilag válogatás nélkül bírálta a kormány valamennyi intézkedését. A bírálatok jelentős része természetesen jogos, de ha az a stratégiai cél, hogy az MSZP kormányzóképes erővé váljon, akkor ez a taktika önmagában messze nem elégséges. Ráadásul legalább két nagy veszélye van. Egyrészt a mindent tagadni kell elv alapján olyan ügyekben is tiltakozunk, amit kormányzati pozícióban mi sem csináltunk vagy csinálnánk másképpen. Másrészt így folyamatosan a Fidesz határozza meg a viták tárgyát és mi úgy ugrunk mindenre, mint a béka az elé lógatott piros rongyra. Tapasztalataim szerint ennek az elhibázott taktikának köszönhetően ma az emberek sokkal kevésbé tudják mit is akar az MSZP, mint 10-15 évvel ezelőtt. Ezért ezt a folyamatosan minden ellen tiltakozó szerepkört én meghagynám a harci droidokkal teli DK-nak.
Az MSZP-nek fel kell ismerni és el kell fogadni, hogy pusztán negatív alapállásból többé nem lehet választást nyerni. Aki azt hiszi, hogy a kormánnyal szembeni esetleg növekvő elégedetlenség automatikusan az MSZP választási sikerét fogja eredményezni az súlyosan téved. Aki pedig úgy gondolja nem baj, hogy elvesztettük váltópárti szerepünket, egyre kisebb pártként még sokáig életben tudunk maradni, az ne foglalkozzon politikával. Az MSZP számára ugyanis csak két valós alternatíva létezik. Vagy visszaállítja a kormányzóképességébe vetett bizalmat vagy el fog tűnni a politikai süllyesztőben. Soha nem lehet belőle a DK-hoz, az Együtt-höz vagy az LMP-hez hasonló szatellit párt.
Sajnos úgy tűnik az MSZP vezetői nem is érzékelik mekkora a baj. Pedig nagy. Ezért sürgősen abba kell hagyni a "keressünk új vezért" című projektet, fel kell függeszteni az elvtelen szövetségkötési kísérleteket és el kell kezdeni a közös munkát a párt politikai újjáépítésére. Elemezni kell milyen okok vezettek a 2010-es súlyos vereséghez. Meg kell állapodni abban, mi az amit jónak tartunk az MSZP előző 8-15-20 éves tevékenységéből és folytatni akarunk. Ugyanakkor azt is őszintén meg kell mondani, hol hibáztunk, mikor hoztunk rossz döntéseket és ezek a jövőben nem lehetnek részei a politikánknak. Ezeket figyelembe véve lehet elkezdeni a párt XXI.századi karakterének kialakítását. Ez nem a szokásos mindenre kiterjedő programalkotást jelenti. Helyette ki kell jelölni azt a maximum 4-5 politikai ügyet, melyek megoldása szerintünk az ország jövője szempontjából alapvetően fontos és melyeket éppen ezért hosszútávúan képviselni akarunk. Ezzel alakíthatjuk ki a párt politikai arcélét és ezzel tudjuk megkülönböztetni magunkat a többi politikai erőtől. Ha ettől kezdve gyakorlatilag csak ezekről kommunikálnánk, ha világossá tudjuk tenni miért pont ezek fontosak a számunkra és lesznek javaslataink is a megoldásukra, akkor újra sikeresek lehetünk. Akkor 1-2 éven belül az emberek újra tudni fogják kik vagyunk, mit akarunk és mire számíthatnak ha szavazataikkal bennünket segítenek győzelemhez.
Ez kétség kívül új út lenne az alapvetően negatív megnyilvánulásokra építő magyar politikai életben, de szerintem számunkra csak ez lehet eredményes. Ha ezen a munkán túl vagyunk akkor, de csak akkor érdemes az új karaktert hitelesen képviselő vezetőt választani és megkeresni azokat a szövetségeseket akikkel ezekben a kérdésekben egyet tudunk érteni. Tudom, hogy ez nem egyszerű folyamat, de sajnos elkerülhetetlen. Talán még nem késő. A magyaroknak Mohács után 15 évük volt a felkészülésre és mi eddig csak ötöt pocsékoltunk el.
Én 2010-ben saját döntésem alapján fejeztem be az aktív politizálást. Ez a döntésem végleges, de azt nem mondtam, hogy soha nem lesz véleményem a politika történéseiről. Az is természetes, hogy a párt egyik alapítójaként mindig is az MSZP-nek fogok szurkolni. Ezért most aggódó szurkolóként azt kell mondanom: "Fiúk olvassátok Nemeskürtyt és térjetek észhez!"
